20 izgalmas tény, amit nem tudtunk az emberi vérről
Az emberi vérrendszer az egyik legbonyolultabb és legösszetettebb dolog a világon. Fiatalkorunkban megtanították nekünk, hogy miért fontos a vércsoportunk ismerete és azt, hogy miért és hogyan vigyázzunk érrendszerünk illetve szívünk egészségére. Sok olyan érdekesség maradt azonban, amiről nem tettek említést nekünk az iskolában, pedig legalább annyira izgalmasak, mint az ott elhangzottak. Az alábbi listán most 20 ilyen kevésbé ismert tényt gyűjtöttünk össze az emberi vérrendszerről, melyben valószínűleg Te is találsz majd magadnak meglepő érdekességeket.
Hirdetés
- 1.120.000 szúnyogra lenne szükség ahhoz, hogy teljesen kiszívják egy felnőtt ember vérét.
- A vér áramlása érdekében a szív olyan nyomást fejt ki, mellyel akár több mint 9 méter magas véroszlopot tudna kreálni.
- Egy emberi lény élhet pulzus nélkül. 2012-ben az orvosok egy olyan eszközt ültettek az 55 éves Craig Lewis testébe, amely lehetővé teszi, hogy a vér az egész testében keringjen pulzus nélkül.
- Stan Larkin 555 napig élt szív nélkül, miközben az átültetésre várt. Saját szívét egy eszközzel helyettesítették, amelyet Stan a hátizsákjában hordott. Még kosárlabdázni is tudott.
- Az a vérmennyiség, ami 25 nap alatt áthalad egy felnőtt testén, meg tudna tölteni egy közepes méretű úszómedencét.
- Egy személy elveszítheti vérének 40%-át és mégis életben marad. Természetesen időben szüksége van vérátömlesztésre.
- A szívrohamok 21% -a hétfőn következik be. Második helyen a péntek áll. A tudósok feltételezik, hogy az oka a stressz hormonok “kiáradása” a hét elején.
- A szívverésünk befolyásolja a hangulatunkat. A tudósok ezt a jelenséget tanulmányozták, amikor egy ember új szívet kapott. A műtét után elméje, érzései és cselekedetei szokatlan módon megváltoztak.
- A szívroham kockázatának csökkentése érdekében lassan kell felébredni reggel, és csökkenteni kell az esti edzések intenzitását.
- A kókuszvíz képes a vérplazmát helyettesíteni, köszönhetően a hasonló összetételéhez.
- Vércsoportjaink hatással lehetnek a válásokra. A tudósok kiderítették, hogy kapcsolat van a házastársak vércsoportjai és a válások százaléka között. Így a legerősebb pároknál mindkét félnek O vércsoportúnak kell lennie. Azok a párok, akik úgy döntenek, hogy elválnak, általában a következő kombinációval rendelkeznek: A + AB vagy A + O.
- A vércsoport hatással van az egészségünkre. Az O vércsoporttal rendelkező emberek nem hajlamosak a szív- és érrendszeri betegségekre, de hajlamosabbak a bőrrák kialakulására vagy az elhízásra.
- Az A vércsoporttal rendelkezőknek figyelmet kell fordítaniuk a vér koleszterinszintjére. Fennáll a kockázata a koszorúér-betegség kialakulásának.
- A B vércsoportú emberek hajlamosak a cukorbetegségre és a hasnyálmirigyrákra.
- Az AB vércsoporttal rendelkezőknek gondoskodniuk kell a memóriájukról és a koncentrációjukról, mivel az AB egyének kognitív károsodásának esélyei 82%-kal magasabbak, mint más vércsoportúaknak.
- Az energia italok megváltoztatják a szívverés módját. A tudósok rájöttek, hogy az energiaitalok fogyasztása után a koffein mennyisége akár háromszor magasabb is lehet, mint más koffeines italokban, például kávéban vagy üdítőben. Ráadásul ezek befolyásolják szívverésünket, és szélütést vagy halált okozhatnak.
Hirdetés
- A vércsoport diéta nem működik. A Torontói Egyetem kutatói bebizonyították, hogy az egyének vércsoportjának megfelelő speciális diéta csak mítosz.
- Japánban különféle iparágak vannak mindenféle vércsoportra: élelmiszerek, kozmetikai termékek és testápolási termékek.
- Az atlétikai teljesítmény függ a vér típusától. Egy 2017-ben végzett vizsgálat kimutatta, hogy az O vércsoporttal rendelkezőknek jobb állóképességük van, mint más vércsoportúaknak. Az elit vízilabda játékosok között a tudósok nem találtak AB vércsoporttal rendelkező embereket. De a O vércsoport előnyei csak akkor működnek, ha egy személy rendszeresen edz.
Hirdetés
- A karakterünk a vércsoportunktól függ. A tudósok kapcsolatot találtak az egyének karakterei és vércsoportjaik között. Japánban az emberek úgy vélik, hogy a vércsoportok befolyásolják az emberek személyiségjegyeit és sikerét a munkahelyen és a személyes kapcsolatokban.
Tetszett? Érdekesnek találtad? Oszd meg az ismerőseiddel!